Kórustalálkozón vett részt plébániánk énekkara a Váci Székesegyházban
2016. Október 8-án, a Magyarok Nagyasszonya ünnepén, a 40. Bárdos Lajos Zenei Hetek keretében megrendezésre kerülő, országos kórustalálkozón vett részt plébániánk énekkara a Váci Székesegyházban. Az eseményen az ország különböző pontjairól érkeztek kórusok, 18 kórus mutatott be rövid, ám annál színvonalasabb bemutatkozó műsort. Ezt követően, délután egy összkari próba után, Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök által celebrált, püspöki szentmisén vehettek részt a megjelent kórustagok, akik közös énekléssel járultak hozzá az ünnepi szentmiséhez. Hálás köszönettel tartozunk a fő szervezőknek, Kempelen Tündének és Varga László Atyának, hogy részesei lehettünk ennek az eseménynek és nem utolsó sorban köszönjük kórusvezetőnknek, Kismartony Katalinnak, aki a kórust felkészítette.
A plébánia kórusának tagjai
Új könyvek a könyvtárban
A könyvek listája innen töthető le (válogatás a 2014-2016. évi beszerzésekből).
Szeretettel várja régi és új olvasóit a könyvtáros munkacsoport.
Zarándoklat napja
Szeptember 24-én, szombaton,
-az egyházközségi zarándoklat miatt-
sem reggel 8 órakor, sem este 7-kor
nem lesz szentmise templomunkban.
A gyónási lehetőség egy héttel később lesz.
A buszok 6 órakorkor indulnak.
Hirdetés
Elsőáldozás
Közbevetés
2016. május 8-án, vasárnap a 10:30-as szentmise alatt (az elsőáldozás miatt) nem lesz gyerekvigyázás a hittanteremben.
