Engesztelő és közbenjáró imacsoport (Beszámoló)

Imacsoportunk 1997 őszén alakult. Mi, akik többnyire naponta vettünk részt a reggeli szentmisén, úgy éreztük, jó lenne együtt imádkoznunk. Jó alkalom nyílt a mise után az imaóra megtartására, amihez engedélyt kaptunk János atyától. Összejöveteleinket minden kedden templomunkban tarthattuk meg, ami nagy ajándék volt számunkra. Az imacsoport neve „reggeli” vagy „keddi” imacsoport volt.

Folytatás →

Én és az agapé

Kicsit messzebbről futok neki a témának, mert én és az agapé legalább három felől találkoztunk a plébánián. Az első, hogy sokáig éltünk a nyóckerben, ahol Futó Karcsi bácsi legendás lelki vezető a diákmise végén agapét szervezett és vezetett le, hiszen személyesen üldözte a híveket a forró feketével, megjegyezvén, hogy íme, az egyházüldözés: a pap üldözi a híveket a kávéval.

Folytatás →